Helyszín: Szombathely
Időpont: 2018.08.03 – 2018.08.05.
2018-ban nyolcadik alkalommal rendezzük meg a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem Tervező Táborát. A tábor idei helyszíne a nyári egyetem „alma matere” Szombathely, az ország nyugati részén lévő Vas megye székhelye. A régészeti kutatások szerint a város a Kárpát-medence legrégebbi folyamatosan lakott városi rangú települése. A történelmi belváros szerkezetében máig őrzi középkori formáját, ugyanakkor a mai Szombathely képét a gazdasági szereplők is bőven tarkítják.
Így hát, adott egy iparilag fejlett, a hagyományait tisztelő, határmenti város, amely okosan élni akar és tud a lehetőségeivel. Amelyben egy friss javaslat, elképzelés, terv akár meg is valósulhat. Így adott a lehetőség is: a Tervező Táborban a csapatok által felvázolt elképzelések életre kelhetnek!
Ha nem rémiszt a földrajzi távolság, a kihívás, hogy amit alkotsz, azt érdeklődés veszi körül, ha van kedved csapatban dolgozni és közben egy jó hangulatú hetet eltölteni a Tervező Táborban és a Nyári Egyetemen, a szakmát művelők körében előadásokat hallgatni, este sörözni vagy filmeket nézni, akkor köztünk a helyed!
VÁROSKAPUK
A 2018-as tervtábor fókuszpontja Szombathely Városkapui. A tervtábor keretében a résztvevők feladata közösen elkészíteni a Szombathelyre vezető utak „városkapuinak” koncepcionális tervét, amely mind a turizmus (aktív turizmus) mind a térségben lakó polgárok (lakókörnyezet minőség növelése) számára megteremtheti e lehetőségek közhasználatú térbeli kínálatát. A tervtábor résztvevői csoportmunkában, a szervezőik irányítása és támogatása mellett területi koncepciót készítenek a város számára az első benyomást meghatározó terek rendszerére vonatkozóan. Ezekhez a terekhez ill. hálózatokhoz kapcsolódóan meghatározzák azok funkcióit és kialakításukhoz rövid akcióterveket is készítenek a fejlesztési, szabályozási és egyéb teendőkre vonatkozóan. Opcionálisan egy-egy területhez fizikai objektum előzetes látványtervét is elkészíthetik a résztvevők.