Így látta! Mi közreadjuk és köszönjük!

@ 2016. július 27.

IMG-20160704-01907Ki tervezi a várost?
Visszapillantás a 2016. évi Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemre
Mindenekelőtt köszönettel tartozom a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesületnek (VASITIT) és a Magyar Urbanisztikai Társaságnak (MUT) azért a megtisztelő felkérésért, hogy tartsam meg a 2016. évi „Savaria” egyik megnyitó előadását. Számomra néha kissé furcsa érzés Szombathelyen szerepelni: egyrészt mintegy hazai terep, hiszen a város fejlődését nem csekély mértékben befolyásoló apai családom otthona volt, másrészt nem elég, ha Brennernek hívják az embert, éppen az előbbi körülmény miatt a szombathelyi közönség (és persze a külső is) joggal elvárja, hogy tisztességes eredményt produkáljak. Nem először adtam elő a Savarián, de ezúttal kivételesen tükön ültem – nem lámpaláz miatt, hanem azért, mert az előttem beszélő politikus messze túllépte időkeretét, csöndben fel is tettem magamban, hogy legközelebb inkább eltekintek a nyitó napi fellépés megtiszteltetésétől, viszont legalább nyugodtan el tudom mondani a mondanivalómat. Némi rutinnal persze sikerült összenyirbálni az előadást és a lényeget elmondani, de nem tagadom, kissé bosszankodtam.
Ezért az apró kellemetlenségért azonban fényesen kárpótoltak a következő napok előadásai, vitái. Nem recenziót írok és ezért nem is említek neveket, csak néhány témát ragadok ki és kissé összehasonlítom tapasztalataimat hasonló németországi konfereneciákkal. Több előadás rendkívüli történelmi mélységből, a görög városoktól kiindulva vezetett le aktuális kérdéseket, ami intellektuálisan magával ragadta a hallgatóságot, beleértve saját magamat, és feltétlenül bizonyította a szakma magyar képviselőinek rendkívül magas műveltségét. Ehhez hasonlóval német közegben jóval ritkábban talákozik az ember, viszont – tisztelet a kivételnek – többnyire hiányzott az a tipikus német pragmatizmus, amivel ott az aktuális napi problémákra aktuális válaszokat próbálnak adni – találomra kiragadott témákat említve, pl. a városrehabilitáció néha igencsak kacifántos útjaitól az aktuális jogi fejleményekig. Hogy ez utóbbinál maradjak: feltünt a panasz az urbanisztikai szakma egyre erősebb „eljogászosodásáról”. Szerintem itt alapjában véve félreértés áll fenn, hiszen a törvényesen szabályozott településrendezési tervi műfajok alkalmazása saját értelmezésem szerint afféle „közjegyzői hitelesítése” annak a településfejlesztési súlypontú, jó esetben kreatív és inkluzív folyamatnak, amely megelőzi a jogilag formalizált terveket. A jogi eszköztárat saját tapasztalatom szerint össze lehet hasonlítani egy zongorával, amelynek billentyűin a felkészült településtervező négykezest játszik szakképzett és az urbanisztikára nyitott jogász kollégájával.
Más kérdés persze, hogy kit eresztünk ezen „zongora” közelébe – többek között ezért volt értékes az urbanista-képzés bemutatása több előadásban. Részben az előadásokból, de méginkább a szüneti beszélgetésekből ismételten feltűnt nekem, hogy milyen széles skálán mozog pl. a főépítészi szerepkör értelmezése, önértelmezése. Megtalálhatjuk a városfejlesztés politikai és koncepcionális oldalától a városesztétikai kérdésekig átfogóan felelősséget vállaló, feladatukkal a településen lakásig személyesen azonosuló kollégáktól, mint hivatásuk szinte eszményi képviselőitől kezdve azokat is, akik kifejezetten építészeti-esztétikai kérdésekre helyezik tevékenységük súlypontját. Félreértések elkerülése végett hozzáfűzöm, hogy természetesen ez utóbbi álláspont is igazolt lehet a helyi körülmények tükrében, de talán érdemes lenne ezt a szerepértelmezést, tágítva további önkormányzati aktorok szerepének megvizsgálásával, valamelyik jövőbeli nyári egyetemen megvilágítani.
Végül mégsem tudok ellenállni négy név említésének: köszönet Simon Zoltánnak fáradhatatlan szervezési munkájáért, Melega Miklósnak Szombathely fejlődéstörténetének szabatos bemutatásáért és Körmendy Imrének a témakört szuverén módon felölelő elnöki szerepéért. Ekler Dezső színes előadására részleteiben kitérni önmagában estét betöltő program lenne, itt tehát csak arra szorítkozom, hogy lokálpatrióta módon megköszönjem a Pienza és Szombathely közt vont párhuzamát, amelynek utána fogok járni. Nem utolsósorban Szombathely mint helyszín is említést érdemel, beleértve az aktuális problémák közt a leégett Prater („Brenner-villa”) további sorsáról folytatott beszélgetéseket. Ha már a lokálpatriotizmusnál tartok: örülnék, ha Szombathely minél előbb fel tudna zárkózni a tanulmányi kiránduláson fényesen szereplő Győrhöz, az örök riválishoz.