Tervező Tábor Őriszentpéteren az Őrségi Vásár idején!

48. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem és 5. Tervező Tábor

2015-ben a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület június 26. és július 2. között rendezi meg a 48. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemet és 5. Tervező Tábort.

A Nyári Egyetem témája az egyház szerepe a településfejlődésben. A Tervező Tábor helyszíne Őriszentpéter. Témája a település középpontjában található terület hasznosítása kulturális, turisztikai, közösségi célokra (meglévő adottságok felhasználásával új funkciók kialakítása). Mivel a feladathoz kapcsolódó terület egyszerre szolgál települési és tájegységi célokat is, így a Tervező Tábor időpontja egybeesik a hagyományos Őrségi Vásárral! A résztvevők így egyszerre ismerhetik meg a területet, annak települési, közösségi funkcióit és egyik legnagyobb rendezvényét!

A településsel folytatott egyeztetés alapján, a 2015-ös Tervező Tábor résztvevőinek számát 15 főben maximalizáltuk.

A Tervező Táborba való jelentkezés általános feltételei:

  • Bsc vagy Msc hallgatói státusz (előnyt jelent a témához illeszkedő szak)
  • folyamatos kapcsolattartás a csoportvezetőkkel, szervezőkkel
  • részvételi díj befizetése (teljes díj 15.000 Ft/fő, amely magában foglalja a Nyári Egyetem részvételi díját is)
  • aktív részvétel a programokon és a feladat megoldásában (a csapatok által kialakított kapcsolattartási formákban)
  • aktív részvétel a tervek bemutatóján 2015. októberében Budapesten a Magyar Urbanisztikai Társaság székhelyén

Jelentkezni lehet a nagy.andrea@vasitit.hu e-mail címen. A jelentkezés folyamatos és időrendben zajlik.

További részletek 48!