Tisztelt Egybegyűltek!
Szüleimmel biztosan jártam gyerekkoromban is a budapesti történeti múzeumban, de nem emlékszem erre a kirándulásra. Arra viszont annál inkább, mikor építész hallgatóként egy eseménytelen, Pesten töltött kollégiumi hétvégén a budai palotát szemeltük ki felfedeznivalónak. Kíváncsi naivitással merültünk le a neobarokk épület alatti terekbe, ahol teljes megdöbbenésünkre egy másik, számunkra a fentinél sokkal izgalmasabb világot találtunk: Zsigmond és Mátyás budavári palotáját. Bejártuk a termeket, rácsodálkoztunk a gótikus és reneszánsz emlékekre, és bár a helyszín sajátosságai miatt többnyire csak a pince töredékei között bolyongtunk, de mindmáig úgy él bennem ez a nap, hogy egy teljes, a várhegyen háborítatlanul és büszkén álló nagyszerű középkori palota vendégei voltunk.
Ez a varázslat nem tud magától megszületni, ezt meg kell teremteni – aprólékos műgonddal, értő kiegészítésekkel, biztos tudással. Egy ilyen varázslathoz építész kell, mégpedig a legjobb fajtából. Ennek a varázslónak az emléktáblájánál állunk, rá emlékezünk.
Gerő László 110 éve, 1909. május 24-én született itt, Szombathelyen. Viszonylag korán a fővárosba került, 1927-ben már Budapesten érettségizett, majd a Műegyetemen építészmérnöki, később műszaki doktori oklevelet szerzett. Számos egyéb képesítése, címe közül a művészettörténeti tudományok doktori fokozata talán a leginkább tiszteletre méltó. Kitüntetéseit is hosszú lenne felsorolni, munkáját a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjétvel 1994-ben a rendszerváltás után is elismerték. 85 évesen, 1995-ben Budapesten hunyt el, emlékét ott is őrzi emléktábla.
Sokan a „Műemlékvédelem” című folyóirat alapító főszerkesztőjeként emlékeznek rá, mások publikációinak, könyveinek, egyéb írásainak hosszú sorát elmelik ki. Bennünket, a következő generációk építészeit talán mégis inkább a tapintható munkák érinteknek meg, tudását többek között az óbudai amfiteátrum, a Belvárosi plábániatemplom, a Nagyvázsonyi vár vagy a budavári Oroszlános udvar helyreállítása őrzi. Ma már természetes képződményeknek tekintjük ezeket az épületeket, az alkalmazott technikák, kiegészítések sok esetben az eredeti mű elválaszthatatlan részévé váltak. Ma különösen fontos kiemelnünk ezeknek a helyreállításoknak a szakmai színvonalát. Ma, a sok esetben tisztázatlan célok és a vitatható módszerek világában fontos meglátnunk azt, hogy Gerő László a múltunkat tisztelő építészként milyen biztos kézzel tudta építészeti emlékeinket a helyükre emelni.
Nagyszerű dolog, hogy életművének egyik koronájaként 1980-ban Lékai László bíboros, esztergomi érsek megbízásából a római Szent Péter-székesegyházban megtervezhette és felépíthette a „Magyarok kápolnáját”. Nagyszerű dolog ez azért is, mert kevés olyan építész elődünk, s még kevesebb szombathelyi születésű elődünk van, aki két világháborún, szocializmuson és rendszerváltáson átívelő életében minden körülmények között elismerést és sikert tudott kivívni. Úgy hiszem, hogy mai megemlékezésünk egyben tiszteletünk és büszkeségünk kinyilvánítása is.
Egri Balázs